Felismerések

Némileg lírai (és hangzatos?) címet adtam ennek a bejegyzésnek, de pontosan ezekről van szó... azokról a dolgokról, amik hatására vagy kiugrunk a bőrükből örömükben, vagy lelombozódunk, de mindenképpen elég nagy hatást gyakorolnak ránk: a felismerésekről.

Várható volt, hogy a sulizás előhoz majd kérdéseket, ezt is vártam tőle: hogy rávilágítson a kapcsolatunkra, kifoltozza a lyukakat és kinyisson kapukat...

Az első felismerések megérkeztek.

1.
Az élelemről letiltást kezdtük gyakorolni. A kutya nélküli ("száraz") próba úgy éreztem, szuperul ment, biztos voltam benne, hogy Nyúllal nem lesz gondom. Ha időben tiltom, ott tudok hagyatni vele mindent. Jött a kutty és megcsináltam a tiltást. Nem evett bele, de közel volt hozzá... másodszorra: ugyanígy. Látszott, hogy nincs meggyőzve, de én úgy gondoltam, ez így kiváló. Amire Enikő megkért, hogy most vegyek le a hangerőből. Csodálkoztam, de persze halkítottam. És Nyúl így sem vette el a kaját.

Meg kell találnom a szükséges minimumot. Ha a maximumra veszem a dolgokat, hogyan erősítek majd bele, amikor kell? Akaraterőt kell tennem a hangom mögé, nem hangerőt (Enikő szerint így is erőtlen, hiába hangos... egész pontosan inkább kiabálós, mint erőteljes).

2.
Kérdeztem, mit tegyek, mert Nyúl bizony hisztizik.. amint megérkezünk a sulira, kegyetlenül elkezd ugatni, nyüsszögni, hisztériázni (érdekes, amúgy csak Sopronban csinálja). Türelmetlen, nem figyel, nézeget mindenfelé és csak és kizárólag a többi kutya érdekli. A tilt(ogat)ás semmit nem ér, a rászólás sem ad tartós eredményt. Nem mertem elkapni Nyulat, hátha csak még frusztráltabb lesz.

Enikő azt mondta, ő nem viselné ezt el a kutyájától egy másodpercig sem.... keményen el kell kapnom egyszer a kis fejét, nem fizikailag, hanem úgy igazán sárkány módra.. még kiabálnom sem kell, csak úgy nagyon komolyan gondolni és elmagyarázni, hogy itt hisztinek helye nincs... meg fogom próbálni, mert muszáj lesz.

3.
Ismét előálltam Enikőnek Nyúl kutyák iránt tanúsított szenvedélyével (kivételesen nem az udvarlásra gondolok, hanem az általános imádatra), amiből nem tudom visszahívni, csak nagy szerencsével... Enikő azt mondta, gondoljam át, miért érdekesebb nálam a többi kutya?? Valószínűleg nem játszom elég érdekesen Nyúllal... vagy általában nem vagyok neki érdekes. A tanításba is sokkal több játékot, lelkesedést, őrültséget kell vinnem. Bénán tanítok, unalmasan :( Ezt persze nehéz elfogadnom, mert Raffának rengeteg dolgot tanítottam meg, úgy éreztem, elég lelkesen... de persze Nyúl egy másik személyiség. Ő még ennél is többet igényel.

Minden igaz. Nem sokat játszom Nyúllal.. a nap végén csak kiviszem, hadd rohanjon a többiekkel, vagy csak sétálunk. Itthon játszólabdát (Kong-ok különféle formái) vagy rágócsontot adok neki legtöbbször, mert azzal önállóan elvan, addig én csinálhatok mást.. a tanításon igyekszem majd javítani (bár kétségtelenül úgy érzem, lelkes vagyok.. hm).

4.
Azt mondja, sok a gátlás a kutyában. Mármint sokmindent csak gátlással oldunk meg, nem pedig arra alapozunk, hogy a kutya velem szeressen lenni, én legyek számára a legérdekesebb. Utóbbin kellene dolgozni... sokat.

Természetesen ez is igaz. Mondjuk nem csak gátolok, hanem mindenért, amit jól csinál, dícsérem. Talán ez is lehetne intenzívebb?

Kicsit elkedvetlenedtem, meg néha már úgy érzem, 600 felé áll a fejem, annyi mindent kellene csinálni... és persze a munkanapok után örülök, ha egy óra séta után elkezdek normális lenni és elhagyni az idegbeteg hozzáállást (ezt Adri meg tudja erősíteni!).

El szoktam határozni, hogy mostaztánbelehúzunkdetényleg, de ez általában elég gyorsan szétesik, ma is amíg Adriékat vártuk a tónál, én konkrétan ültem egy fa ülőkén és néztem magam elé vagy 15 percig. Pedig gyakorolhattam is volna Nyuszkával.... akár.