Instant gondolatok - kapcsolat I.

Sokszor látni, hogy gazdik nem értik, miért nem működik együtt velük a kutya. Próbálnának akaratot érvényesíteni, kérni, tanítani, de a kutya sajnos nem partner ebben. Ilyenkor általában egy mondatban várnak választ, vagy megoldást, de az az igazság, hogy minden ilyen kérdés nagyon összetett. A kutyázás világa (sem) az egyszavas válaszok világa. De ha mégis ilyet szeretnénk, akkor - nagyon-nagyon általánosítva - ez: a kapcsolat. A kapcsolat (vagy együttműködés) kulcseleme az együttélésnek.

A kutya alapvetően együttműködésre programozott faj. (Imádom, mikor valaki azt mondja, hogy ő nem kutyás, mert a kutya "szolgalelkű". Bezzeg a macska! Az független és szabad! Tejóisten. A kutya falkaállat, amely falkának az együttműködés jelenti a túlélést, ezzel szemben a macska egy magányos, territoriális ragadozó.. mindegy, végülis ez csak genetika/evolúció/etológia, nem ideológia, meg antropomorfizálás. Ettől még persze lehetünk kutyásak, vagy macskásak. Vagy mindkettő. Csak ne beszéljünk hülyeségeket.)

Na szóval, az alap adott, mint faji sajátosság. A többiért melózni kell. A jó kapcsolatért főleg. Mi a jó kapcsolat? Ami mindkét fél igényeit kielégíti, kölcsönös figyelemmel és kompromisszumokkal jár.

Kezdjük annak összeszedésével, hogy mi NEM segíti a kapcsolat kialakítását, akármennyire is szeretnénk - általában kényelmi okokból - azt hinni?

Séta

Pontosítani kell majd, nyilván, de alapvetően az a kutyasétáltatás, ahogyan általában az utcán láthatod, egy nagy nulla. Kontakt kutya és gazdája között: a póráz. Kommunikáció kutya és gazdája között: semmi, maximum a pórázhúzás. Figyelem gazda irányából a kutyára: nulla (helyette telefonnyomkodás, vagy révedő tekintet). Figyelem kutya irányából a gazdára: nulla (hülye vagy? Végre kiszabadultam, rávethetem magam a szagokra, ingerekre, ez meg itt mögöttem maga a dögunalom..).

A séta kell. Egészségügyileg (kis- és nagy dolgok), egészségmegőrzésre (mozgás), ingerbegyűjtésre. De azt tudni kell, hogy a sima séta alatt kutya és gazdája 2 párhuzamos univerzumban létezik. Nekünk halvány gőzünk sincs, mi történik a túloldalon, mert a szagok világához közünk nincs. Baj ez? Nem baj. De azt tudatosítsuk, hogy ez nem kapcsolat. Szóval amikor valaki panaszkodik, hogy a kutyája amúgy tesz rá/problémás "pedig annyit sétálunk", akkor ez sajnos nem valid kijelentés.

A séta lehet kapcsolatépítő - ha azzá tesszük. Pici feladatokkal, gyakorlással, közös játékkal, ezáltal kölcsönös figyelemmel. És ettől még ugyanúgy lehet szaglászni (a telefonnyomkodás szerintem sose jó, élvezzük már a valóságot is néha, a virtuális világ helyett :)) a köztes időben. Használjuk tudatosan a sétát. Remélem most senki nem jön a "de a séta a kutyáért van"-szöveggel. Mert ezt senki nem tagadta. De a kutya attól lesz boldog, ha a gazdájával minőségi időt tölthet a szaglászások között - nem pedig egy biorobotot kell húznia maga után a flexin.

Dédelgetés

A fizikai kontaktus és simi nagyon fontos, meg is van a helye a kutya-gazda kapcsolatban, de kapcsolatépítésre nem alkalmas.

Agyonszeretgethetjük a kutyát, ettől még ugyanúgy nem fog velünk együttműködni.

Ugyanide sorolhatunk minden olyan dolgot, ami színtiszta antropomorfizálás: szép fekhely/agyonetetés/szép kert/finom rágcsálnivalók. Nehéz megértenem néha, hogy miből gondolják az emberek, hogy a kutya ezeknek tudatában van/értelmezni/értékelni tudja az anyagi javakat és környezetet.. Ezek szoktak elhangzani: "dehát annyira szeretem".. "dehát mindent megadok neki". Igen. Emberi szemszögből. A kutyának ezek semmit nem jelentenek. Ezektől nem fog együttműködni. Nem képes elvont képzettársításokra.

Szabadság és munka

Itt már belemegyünk egy óriási témakörbe, amit súroltunk az előző pontban is. Igen.. az antropomorfizálás (lesz róla külön bejegyzés, az hótziher). "Én azt akarom, hogy a kutyám szabadon éljen". "Legyen jó élete, én minden megadok neki". "Hadd legyen boldog, én nem akarom mindenféle hülyeséggel traktálni". Ezek a mondatok mind-mind emberi víziók, az elképzelt boldogság, ami a mindennapokban nem adatik meg nekünk és valaki máson akarjuk bepótolni. Vagy a kutyán, vagy a gyereken. És mindegyik számára kva káros. Mert köze nincs a valósághoz, hogy nekik mire lenne szükségük. Néha még azzal sem vagyunk tisztában, nekünk mire van, de ezt hagyjuk, ez kutyás blog :) 

A szabadság önmagában egy elvont fogalom. Amit mi "szabadság"-ként szeretünk hirdetni, az vagy:

- a természet, ami aztán kva messze van mindenféle idealizált mennyországtól, konkrét harc a napi túléléséért (nem véletlenül élnek az állatkerti példányok ~20-30%-kal tovább, mint a vadon élők) és a szaporodásért.

- a munka és mindenféle kötelezettségtől mentes élet, amikor életünk minden pillanatában azt tehetjük, amit akarunk. Ilyen pedig nem létezik, ha belegondolunk, mert élőlények vagyunk, és mindig lesz egy olyan belső/külső körülmény, szükséglet, ami meghatározza a következő cselekedetünket.

Persze mi ezt a kutyára úgy vetítjük rá, hogy nem korlátozzuk, nem tanítjuk (mert az munka!), ellenben egész életében a kertben tartjuk, mert kivinni se lehet (mert húzza a pórázt, meg nekimegy mindenkinek, hát kinek kell ez?!), vagy: pórázon tartjuk örökkön örökké, legkésőbb attól a pillanattól, amikor a nagy szabadságban az első probléma megtörténik (és jó esetben nem rögtön tragédiába fullad).

Érdekes módon ez nem számít? Az örök pórázon/udvar tartás az nem a kutya szabadságának korlátozása? Az előbbi pont olyan számára, mintha Neked örökké egy kétévessel kellene kézen fogva sétálnod (a kutya számára az emberi sétatempó kb ezzel ér fel), utóbbi olyan mintha Téged becsuknának egy ablakkal/egy TV-vel egy szobába, ahol csak a Való Világot nézheted, a családod naponta 2x2 percre bejön Hozzád, szólnak pár szót aztán lelépnek. Ehetsz amennyit akarsz, ha mozogni akarsz hát ott az egész szoba!

.. szerintem mindenki bele tud gondolni, meddig bírná ezt ép elmével.

A tanulás és a munka a legtöbb ember számára teljességgel negatív tartalommal bíró fogalom. Holott a tanítás, ha jól csináljuk, színtiszta játék a kutya számára, sok-sok pozitív megerősítéssel, sikerrel, vidám, tartalmas pillanattal. A "munka" pedig pótolja számára mindazt, amire az evolúció, meg a tenyésztés kialakította őt és ami nélkül sok-sok kutya viselkedésproblémás. Nos és az állatorvosi rendelők sem véletlenül olyan tömöttek. Sokszor csodálom a kutyákat, hogy bírják egyáltalán azt a létet, amibe minden idióta antropomorfizált képzelgésünkkel belekényszerítjük őket - és egyáltalán nem a sajátjuk.

Amit higgyünk el: a kutya szeret dolgozni, sőt, igényli azt. Ha nem, akkor sajnos mi csinálunk valamit rosszul. Semmi baj, ezen minden pillanatban tudunk változtatni.

(folyt. köv.)

Fotó: Jámbor László