SUP, dögmeleg, Asszírka első agilityversenye

Napok óta iszonyatos idő van, kedd éjfélig országos hőségriadót hirdettek. A hőmérséklet napközben 30 feletti és éjszakára sem hűl 20 fok alá. Szóval mi más lehetett volna az (általam nagyon várt) program, mint a SUP?

Idén először jutottunk el Tatára, imádtam. 8-ra érkeztünk, letoltuk a tókört 1,5 óra alatt (ezúttal rendkívül kellemes, feszültségmentes sétává sikeredett), aztán deszkákra pattantunk és halálra eveztük magunkat ellébecoltunk egy jó órát a vízen. Csodálatos volt.

Eleveztünk egészen a tó várral ellentétes végéig, közben rengeteget fotóztam, a kutyák nagy-nagy örömömre egész sokat úsztak, állandóan váltottak köztem és Gábor között, többnyire persze 2:0 lett a kutyaarány a deszkákon.. persze mindig visszaállítottuk az egyensúlyt, de amint közelebb haladtunk egymáshoz, úgy döntöttek, hogy ők, egy életük-egy haláluk, de átmennek a másikhoz. Amikor messzebb kerültünk, akkor - főleg Asszírka - zenedélelőttöt rendezett a parton haladóknak és végig nyüszített, hogy "de a tesó el fog veszni nyünyünyü..."

A kör legszebb része (szerintem)

Gábor a vizet kémleli

Asszírka, a hajó-orrdísz

Nagyon cukik voltak a mellényükben. Így egyáltalán nem aggódok értük, hogy kimerülnének, illetve sokat segít abban is, hogy nagyon könnyű vele felhúzni őket a deszkára - abszolút megérte beruházni.

Utána szokásos ebéd a parton, aztán pár perc eü séta és irány haza. Mondanom sem kell, a kuttyok kidőltek. Legközelebbre megegyeztünk, hogy nem ebédelni fogunk, hanem elsétálunk a várig, kávézni-fagyizni egyet. Mondjuk belefért volna most is, kaja után, de olyan meleg volt már, hogy nem akartuk odáig elrángatni a kutyákat.

Ma pedig Asszírka életének első agilityversenye várt ránk, a Kraft-on. Reggel 6-kor alig bírtunk felkelni, komolyan megfordult a fejemben, hogy hagyjuk az egészet a fenébe, de aztán összeszedtük magunkat, autóba szálltunk és elhúztunk. 3-an mentünk, Newton maradt itthon. A kocsiban a klíma persze mikor is menne tönkre, ha nem most. Sebaj.

Annyira más érzés Asszírkával versenyre menni.. töredékét sem izgultam, mint máskor. Simán lemondtam volna a mai napot. Nem volt semmi, de semmi elvárásom. Furcsa volt itthon hagyni a "versenykutyámat" és versenyre menni a kicsivel. Egyrészt örültem, hogy csak rá tudok koncentrálni, másrészt, tudtam, hogy ez nem lesz igazi verseny, mert Asszírka nem egy küzdő típus. Már sokszor láttam őt ingergazdag szituációban totálisan szétesni, szóval erre számítottam. Arra gondoltam, boldog és elégedett leszek, ha lefutja velem a pályát és nem esik szét annyira, hogy leáll, vagy otthagy/kimegy.

A Kraft-on mindig tökéletes a szervezés, ezt nagyon szeretem. Most is mindenről tájékoztattak minket, mire mennyi idő van, mit hol találunk, mi mi után fog következni.

Sikeresen regisztráltam, túljutottunk a marmagasságmérésen (Asszírka 55 cm), felvezették a teljesítménykönyvbe az első versenyt. Ezután visszamentünk az árnyékba pihenni.

55 centi, maradhat?

Asszírkának szövetboxot tettünk egy terebélyes fa alá, ott voltunk vele, mellette. Gábor vitte ki mindig eü sétára, én rendszeresen diktáltam bele egy kis vizet. Az árnyékban sokáig szinte kellemes volt az idő, járt a szél. A kiskutya néha kint feküdt mellettünk, egyszerűen elképesztő, mennyire könnyű vele, mennyire kis optimum kutya ő, Newton hisztizős, fejkapkodós énjéhez képest. Nem is kellett különösebben foglalkoznunk vele, ő nem akar odarohanni más kutyákhoz, szépen elvan velünk.

A pályák miatt sem izgultam, nem is néztem a pályaépítést, gondoltam van annyi rutinom, hogy nem fogok téveszteni és ez így is lett. A bejárásra is szinte vontatottan mentem fel.

Asszírka már a bemelegítés alatt is szét volt esve, le volt lassulva, mindegy, nem lepődtem meg. Magamban bosszankodtam kicsit, de erre számítottam, szóval meglepetés nem ért :) Magamon is éreztem az idegességet, a kiskutya, mivel érzékeny, persze hatványozottan leveszi ezt.

Nyakörv és póráz nélkül vittem a starthoz, amikor már csak páran voltak előttünk, kicsit nehéz volt begyűjteni a figyelmét a pályára lépéskor. Az első futamunkról sajnos nincs videó, de technikai problémák akadtak a telefonnal. Szóval elmesélem :D

Az indítást követően az első akadályt azonnal sikerült kikerülni a kiskutyának, szóval visszavittem a startra, de hogy ne kelljen nagyon korrigálni, már nem ültettem le és vele együtt indultam. Így nem esett szét, nem ment el a kedve az egésztől, rögtön. Ezt követően ugyan önmagához képest nagyon lassan, de futott és szépen eljutottunk a 10-es akadályig, amikor is a kúszóból (ami merőlegesen dobta őt ki a következő akadályhoz képest) sikerült jobb helyett balra kifordulnia és ezzel a lendülettel meglátta Gábort a pályán kívül, így odarohant hozzá, a kerítéshez. Vissza tudtam hívni, hát mentünk tovább, a maradék 5 akadályt szépen sikerült teljesíteni. Szóval egy megtagadással és időhibával, de megvoltunk :) Persze nagyon megdícsértem a végén, együtt futottunk vissza a boxhoz, ahol kapott egy adag jutit.

Szokásos forgatókönyv: eü séta, majd pihi a következő futamig. Szó szerint kb piknikeztünk, semennyit sem izgultam, beigazolódni láttam a teóriámat és ezzel megnyugodtam :D 

A második bejárásra is felmentem, jobban tetszett a pálya, mint az első, talán könnyebb is volt. Amúgy szerintem meglepően kedves kis pályákat kaptunk, 15 akadállyal, magas szintidővel, de az elsőnél több volt a necces pont. Végigjártam, megjegyeztem, de azért jópár verseny után is érzem, hogy a második pályára elfogy a memóriám, legalábbis lassabban dolgozza be az infót és nem is annyira atomstabil. Szánalmas, főleg annak tekintetében, hogy jövő hétvégén 4-et futok, eh.

A második futamról van videó! Azt kell mondjam, javult a kiskutya teljesítménye, egy megtagadással megvoltunk. A sebessége sehol sincs ahhoz képest, mint amit valójában tud, de csak egyszer esett szét, az utolsó akadálynál. Kinézett a közönségre, akik közvetlenül a kerítés mellett álltak, elszállt a fókusza és elrohant az akadály mellett. Visszavittem, megugrotta, megvoltunk :) 

"Hazafutás", ünneplés, kajafelhő, aztán eltettük még picit pihenni a kiskutyát. Végül 15-ből a 7., illetve a 8. helyet hoztunk el.

Gyorsan vettünk még gofrit, csokit, hideg teát és megreggeliztünk. Isteni volt. Persze nem tudtam megállni, vettem egy játékot is nekik, nagy, szőrös, húzkodós. Reméljük szeretni fogják :D

Hogyan is érzem magam? Furcsa, hogy ennyire másként állok a témához, a másik kutyámmal. Semmi elvárás, semmi eredménycentrikusság, semmi komolyság vagy tudatosság. Pedig nagyon örülök, hogy Asszírka versenyérett lett, nagyon rossz érzés volt, hogy ő mindig csak a kísérő szerepét tölti be ezeken az eseményeken, a versenynapok 50%-át a boxban tölti, amíg Newton melegít, fut, pihen. Az eü séták voltak csak a program számára. Szóval örülök, hogy már neki is tartogat izgalmakat egy ilyen nap.

Örülök, mert ezek szerint ismerem annyira a kiskutyát is, hogy meg tudtam tippelni, mit várjak az első versenyétől. És a célt végülis teljesítettük! Végigfutottuk mindkét pályát! Elsőre, nála, ennyit volt az elvárásom. Miután a második kör már szebben is sikerült, úgy gondolom, van még potenciál a rendszerben, szóval nem hagyjuk annyiban :D Azt hiszem, Newton jelenléte is erősíteni fog a dolgon, ezt rögtön tesztelhetjük is, jövő héten :)

Az persze furcsa érzés, hogy ha érzékeny, bizonytalan kutya van mellettem, nekem sincs akkora elszántságom a versenyhez. Értitek, hogy értem - az a furcsa, hogy ennyire a kutyámra támaszkodom... Eddig is tudtam, de most éreztem is.

Érdekes az is, hogy ebből látszik, nincs ideális kutya. Asszírkával a világ legkönnyebb dolga volt ez a nap. Elképesztően kedves és kézbentartható, nem kell állandóan elhúzkodni a többi kutyától, nem kell küzdeni, hogy legyen kedves és állítsa át a hiszti-központját a feladatra - mert nincs is hisztiközpontja - hanem érzékeny, bizonytalan. Ennek következtében viszont az ingerkavalkádban, kihívással járó szituációban nem küzd, hanem szétesik. Valószínűleg sosem fogja a legjobb formáját hozni a pályán, ellentétben Newton-nal, akit feldob a verseny és az adrenalin.

De nincs ezzel semmi gond. Őt ilyennek szeretem, rá ugyanolyan nagy szükségem van, mint Newton-ra. Örülök, hogy ezután teljes értékű csapattagként jön majd velünk, aztán hogy mi történik a pályán, az hótmindegy. A végén ünneplés és boldogság lesz, az biztos.