2021. november 28., vasárnap

III. Afterhero kenneltalálkozó - és Kraft Kupa, de minek.

Tavaly a vírus miatt sajnos a kenneltalálkozónk elmaradt, így nagyon-nagyon vártam és nagyon-nagyon bíztam benne, hogy idén összejön. Ez sem volt teljesen biztos, mert barátságtalan, csapadékos időt jósoltak aznapra, plusz, előtte 2 napig valóban szakadatlanul ömlött a hideg eső (aminek amúgy örülök, mert iszonyat száraz ez az év, de egész napos, kinti programhoz, novemberben azért én sem kívánom).

Eléggé zavart, hogy fogalmam sem volt egészen szombat reggelig, hogy akkor végülis mi is lesz a programunk, valamiért nehezen viselem az ilyen bizonytalanságot. Emellett persze kimerült is voltam a hét végére, ilyenkor mindenre fokozottan érzékeny vagyok és kiválóan fel tudok nagyítani kisebb problémákat is. Írtam Barbinak, hogy ha a programot lemondják, mi akkor is mennénk tréningezni, de írta, hogy ha esik, nem tudunk menni. :( Végül arra jutottam, hogy "megmentőként" betervezem a tatai tókört, aztán ha reggel lemondják a találkozót, akkor Tatánál lehajtunk a pályáról és mégsem itthon ülünk.

2021. november 21., vasárnap

P6L kirándulás és agilityverseny

Hosszabb kihagyás után ismét Nóriékkal és a Programok Hatlábon-nal kirándultunk szombaton, Csillebércen, a Sorrento-szikláknál. Kicsi több, mint egy évvel ezelőtt voltunk ezen az útvonalon és akkor is, most is nagyon tetszett.

Reggel jó hűvös széllel fogadott minket Budapest, ami azért volt érdekes, mert rohadtul alulöltöztünk. Németh Lajos (na jó, az alkalmazás a telefonon) napközbenre 12 fokot ígért és mi hittünk neki. Végül valóban csodálatos, napos, őszi időnk volt, de ez reggel még nem tűnt meggyőzőnek.

Nagyon kellemes 7 km-t tettünk meg, én imádom ezt a programot. Persze ezúttal mindkét kutyánk szerelmes lett, Newton a mopszokat részesíti előnyben, Asszírka pedig ismét egy idősebb, ámde nagyon csinos retriverkeverék hölgyet rajongott körbe. Hála égnek egyikük sem volt annyira tolakodó, hogy zavarta volna a választottat, vagy annak gazdáját. A feladatok ismét szuperek voltak és kiskutyáink tesztoszteronban ázó agyát is sikerült megdolgoztatni.

2021. november 18., csütörtök

Mit csinálnak másként a kutyások a hétköznapokban?

Néhány többé-kevésbé hülye szokás, ami a kutyásoknak már fel se tűnik, a többieket pedig nem érdekli addig, amíg maguk is kutyások nem lesznek.

1. Ahová csak lehet, viszik a kutyájukat. Nyilván, hiszen a kutya elemi igénye, hogy a családjával legyen. Szóval amely nagymamák, barátok, üzletek, éttermek szívesen fogadják a négylábúakat, azok kapnak is belőle. Ha nem szívesen, egy próbát akkor is megér.

2. A belátható távolságban levő célállomásokig inkább sétálnak, semmint autóznak, mert sétálni amúgy is KELL, szóval kettő az egyben haszon. Profibbak minden apróságért külön szaladgálnak el, direkt.

3. Emellett persze rengeteget autóznak, mert a napi hosszú sétára elhagyják a zsúfolt helyeket és inkább kocsiba ülnek, csak hogy kiskutyájuk szabadon rohangálhasson, kietlenebb helyeken.

4. Minden programra előbb indulnak el, merthogy előtte sétálni kell (minimum pisi-kaki kör). Ez alól talán a kirándulás kivétel. 

5. Sohasem közlekednek egyenes vonalban. A kutyások számára sok hely (játszótér, sportpálya, kiskert, piac, stb) még kihaltság esetén is tabu, szóval bárhová is mennek, biztosan nincs kilométerhiányuk, mert sohasem haladnak a logikus és legrövidebb úton a célhoz. Ezt később megszokásból már akkor is így csinálják, ha épp nincs is náluk kutya.

6. A baktériumokra másként gondolnak, mint a normális emberek. Egy idő után pl. a kutyás kézzel sültkrumplievés teljesen természetesnek tűnik.

7. Kb 3x annyit takarítanak, mint mások. Kutya mellett mindig van mint csinálni és a higiénia tűnékeny jelenség. Azt, hogy a kutyátlan emberek egyáltalán miért takarítanak pl. autót, sosem fogják megérteni. Szerintük kutya nélkül egy autó 10 évig tiszta.

8. Egyáltalán nem lepődnek meg olyan dolgokon, amin normális emberek kiakadnának, lásd lehányt szőnyeg. Hát istenem, kitakarítják. Ezek után, ha mondjuk kiborul egy csésze tea, fel se emelik a szemöldöküket.

9. Felfedezték, hogy bármikor, bármire kell, a kutyakakiszacskó egy igazi megmentő! A boltban esetleg furcsán néznek az eladók, amikor felteszik a szalagra az ebben vásárolt gyümölcsöt, de legalább nem egyszer használják!

10. A szabadidejüket nem kell megtervezniük, mert megteszik helyettük a kutyák. Séta/játék/etetés/fésülés/tanulás - aztán kezdődik előlről.

Azt hiszem, ennél már csak a gyerekesek bonyolultabbak.


2021. november 14., vasárnap

Kirándulás - Gézaháza

A mai túra alapötletét Gábor adta azzal, hogy Gézaházán szeretett volna megnézni egy romos épületet. Szóval innét indultunk és egy 12 km-es kört tettünk meg a piros, piros+ és a piros négyzet vezetésével. Miután az egészben csak 203 m szint volt, a táv egyáltalán nem volt megterhelő, sőt, én kicsit keveselltem is - 3,5 óra volt az egész. Na mindegy, majd legközelebb meghúzzuk.

A fantasztikus, ködös, ködszitálásos idő ma is folytatódott, az utak, ösvények viszont meglepően sárosak, vizesek-csúszósak voltak, mintha napok óta esne - pedig nem.

Bár csodálatos képeket készítettünk és én amúgy is nagyon-nagyon ritkán mondok ilyet, de a mai túra egyáltalán nem tetszett. Volt néhány szép szakasza, de összességében utáltam az egészet és csak azt vártam, hogy hazaérjünk. Ilyenkor Gábor tartja fent a motivációt, amit ezúton is köszönök - szükségem volt rá.

2021. november 13., szombat

Kirándulás - Kő-árok

Ezt a 7,2 km-es, Csesznekről-zöld-a László-forrásig-piros+-vissza kis kört olyan sokszor tettük már meg, hogy megszámolni sem tudnám. Szinte nem is számít kirándulásnak.. általában olyankor vetjük be, amikor nincs időnk messze és hosszabbat menni, de mégis erdőben szeretnénk sétálni egy könnyedebbet. Mivel ma rakat vásárolnivalónk volt, ismét erre szavaztunk - bízom benne, hogy holnap bepótoljuk a kilométerhiányt.

A csodálatos őszi erdő - novemberre úgy tűnik összekapta magát ez az évszak is végre - viszont kárpótolt minket a minikirándulásért. Gyönyörű vörösben pompázott a fák nagy része, az avarréteg már süllyedős.. a képek sajnos nem adják vissza mindezt, de végülis csak emlékeztetőként készülnek...










Ezt csak így itthagyom.. a parkolás mestere/mesternője.. XD

2021. november 10., szerda

Golden hours

A fotósok így nevezik a napfelkelte utáni és napnyugta előtti órákat, amikor a legszebb megvilágításban, lágy-bársonyos-aranyló fényben lehet megörökíteni a pillanatokat.

Ma én is készítettem pár fotót az állatkákról, mert tényleg csodálatos volt a látvány..





TROLL 1

TROLL 2

TROLL 3

MÁSIK TROLL

Navégre.