Ezt a sorozatot ismét egy kissé agyvízforraló beszélgetés ihlette, amelyben az egyik kollégám közölte, hogy - bár nem bírja a kutyákat és már most odavan, hogy a kutya tele fogja sz*rni a kertet, undorító - hamarosan kertes házba költöznek és a gyerekek kedvéért kutyát fognak szerezni. Ezeket az eseteket már nem is kommentálom, úgy tűnik soha, de soha nem lesz ennek vége. A kutya egy tárgy, amit az emberek beszereznek, akkor is, ha valójában nem is akarják - meg úgy általában semmit sem akarnak, ami vele jár.
Most azoknak írok, akik legalább veszik a fáradságot és érdeklődnek, milyen is kutyát tartani.
Igyekszem a leggyakrabban felmerülő kérdésekre rövid válaszokat adni.
Skótjuhászos mindennapokról... agility, terelés, örömeink és küzdelmeink, élményeink és hétköznapjaink.
2020. április 27., hétfő
2020. április 25., szombat
Lament 4/2. - tréningezés: a jelen a kérdéseivel
Régebb óta érzem, hogy meg vagyok zavarodva egy kissé, ami a tréningezést illeti. Mintha egyfajta viharba kerültem volna, ahol néha azt se tudom merre van az előre, nem látok a porban semmit sem tisztán. Van néhány cserép a kezemben, de nem mindig illeszkednek rendesen.
Arra gondoltam, megosztom a gondolataimat Veletek.
Legyen először a tanítás.
Arra gondoltam, megosztom a gondolataimat Veletek.
Legyen először a tanítás.
2020. április 24., péntek
Kalandra hívnak Petman-ék!
Nem igazán csatlakoztunk karanténos kutyás kihívásokhoz (pedig nagyon sok jót indítottak :)) - én már rendes munkaidőben dolgozom ismét - de a Soproni Kutyasuli és Petman-ék szuper, változatos és izgalmas 30 napos programot találtak ki, szóval 1-2 feladatot mi is megcsinál(t)unk!
A mai kihívás az önkontroll volt, kaját kellett letenni a kuttyok elé, egy szót se szólni, csak kézzel letakarni a falatokat, amíg meg akarták volna enni, aztán megfigyelni, hogy alakul a dolog!
Büszke vagyok a srácokra :D
Aki csatlakozni szeretne a kihíváshoz, megteheti ITT!

Lament 4/1. - tréningezés: a múlt, ahonnét indultunk
Régebb óta érzem, hogy meg vagyok zavarodva egy kissé, ami a tréningezést illeti. Mintha egyfajta viharba kerültem volna, ahol néha azt se tudom merre van az előre, nem látok a porban semmit sem tisztán. Van néhány cserép a kezemben, de nem mindig illeszkednek rendesen.
Arra gondoltam, megosztom Veletek a gondolataimat. Az első részben röviden leírom, honnét indultam a témában. Aki ugyanezt végigélte, az ezt a bejegyzést nyugodtan ki is hagyhatja és ugorhat a második részre (ami pár napon belül köv.) :)

2020. április 19., vasárnap
Csodálatos és borzasztó kirándulás - Páliháláspuszta
A mai túránkat is régebben megterveztem már. Az év legellentmondásosabb túrája lesz. Az útvonal és a táj csodálatos, szívből ajánlom mindenkinek - kivételesen szép tényleg. Viszont az élmények, amik értek, na, azok nem voltak túl pozitívak.
2020. április 17., péntek
2020. április 16., csütörtök
Asszírka - az én ajándékom
Miután tegnap sikeresen megúsztunk Asszírkával egy kva veszélyes szituációt (ránk támadni akaró moszkvai őrkutya idősebb gazdával, aki a kutya elejét felemelve/átölelve és azt közben fojtogatva, ráncigálva haladt el mellettünk az erdei tanösvényen), megint eszembe jutott, mennyire szeretem ezt a kiskutyát... nem tudnám elviselni, ha történne vele valami. Pont vele. Aki annyira kedves, ártatlan és bájos.
Úgy indult, hogy csak a szépséges nagyapja miatt akartam őt, akit sok-sok-sok évvel ezelőtt kinéztem. Gondoltam, ha flexis kutya lesz belőle, akkor az lesz, munkakutyám már van. Már a fedeztetés előtt jeleztem Katának az igényemet, de így is pánikba estem, amikor lefoglaltam. Minek nekem valójában még egy kutya? Mindenki ezt kérdezte tőlem. Kicsit én is magamtól.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)