Úristen-úristen nem tudok semmit!!

ÁÁÁ úgy érzem nem tudok semmit!!! :D :D És ez az érzés nagyon feldob, meg iszonyatosan motivál, meg egy kicsit megijeszt.

Nem kell pszichológus, köszi, mielőtt még valaki aggódna... csak elkezdtem olvasni Susan Garrett BLOGját. Tejóég... van még mit tanulni.

Először egy VIDEÓT néztem meg tőle a formálásról, amit Nati BLOGjában találtam (azonnal el is küldtem a többieknek). Rájöttem, hogy én pontosan úgy formálok, mint Susan... 1999-ben... Rájöttem, hogy a formálás nem csak klasszikus, klikkeres formálásként lehet jelen a tanításban.. formálás lehet minden, ami a cél irányába előremozdítja a (szabad) viselkedést (természetesen a saját tanítási irányelveinken belül). Ez a formálás tartalmaz modellezési elemeket, feloldószót, klikker helyett szóbeli másodlagos megerősítést.. Tudtam, hogy a tanítás nem fekete-fehér és érdemes a különböző formáit akár egy viselkedés tanítása során is váltogatni, de Susané több annál.

Hogy lehet, hogy az imádott klikker nincs a képben? Hogy lehet, hogy a jackpot megzavarja a kutyát? Hogy lehet, hogy a videó elején póráz van a kutyán formáláskor?

Rájöttem, hogy végig kell ezt gondolnom... némely pontját kétkedéssel fogadtam, mint pl. a kutya modellezése azzal, hogy pórázra teszi az elején. Illetve hogy a viselkedés "minél gyorsabb" megtanítása mennyire legyen prio - tehát az, hogy 5 vagy 2 perc alatt mutatja-e a kutya (nem mindegy?). De itt nem (csak) ez a lényeg. A feladat lépésenkénti felépítése, amiben minden apró lépés teljesen TUDATOS. Még az is, hogy mikor dobja messzebbre a falatot (reset cookie)... tudom, hogy túl sokat hajtogatom, de TEJÓÉG.

Azért is örültem(örülök) rettenetesen ennek a videónak, mert újra feléleszti bennem a kíváncsiságot - lehet ezt másként is? Illetve amúgy is keresem a választ néhány kérdésre, mint pl. a formálás közbeni pozitív stresszre. Hogy lehetne ezt kivonni? Nem szeretem látni, amikor a kutyáim formálás közben "túlpörögnek" és sikertelenség esetén nyüsszögnek, szenvednek. Van pár dolog, amit ezért én sem klikkerrel tanítottam. De a tudatosságom szintje sehol sincs ehhez képest :)

Teljesen - utálom ezt a szót, de kifejező - rákattantam a blogra. Rengeteg dolgot megvilágít - és hihetetlenül motivál. Nem is akarok példákat hozni, olvasni kell!!

És ami még nagyon jó érzés, hogy nagyon örülök saját magamnak is. Mert Newton és Asszír eddigi élete során az volt a legfőbb célom, hogy az alapokat megtanítsam nekik. Sokszor gondolkozom azon, hogy bár letettünk pár alapvizsgát, de nekünk még mindig nincs olyan sportunk, amire mindent feltettünk volna. Nincs egyetlen egy darab tökéletesre kidolgozott feladatunk se szerintem. De az alapok megvannak. Megvan az, hogy megtanultak tanulni. Megtanultak figyelni magasabb ingerkörnyezetben. Alapoztunk önkontrollt/fókuszt. 

Bőven van még mit fejleszteni, de ez leginkább rám igaz. :D És nagyon örülök ennek. Azt hiszem, sohasem elégedhetünk meg azzal, hogy valamit tudunk. Én folyamatosan kérdéseket teszek fel magamnak (néha teljesen megőrjítve saját magamat - és a környezetemet persze..) a kutyázással kapcsolatban - és kifejezetten utálom, ha megakadok ezen a szinten, mert nem tudom a választ. Ismét itt egy jó lehetőség nekem - egy szuper blog.

Az egyetlen félelmem az, hogy hogyan sikerül (vagy sikerül-e) az elméletet a gyakorlatba is átvinnem - hiszen ez a lényeg. Olyan típus vagyok, amiknek segítség kell a folyamatos felépítésben, iránymutatásban, fejlődéskövetésben. Segíthet, hogy januárban pl. ismét lesz sportalapozó a FROG-nál - lehet hogy megpróbálom bezsúfolni az év elejére. Azért is lenne ideális most, mert márciustól ismét Sopron jön, Asszírka megy középfokra - ezt is nagyon várjuk :)