Nem találtam jobb címet, mint a lenyomatok, mert valóban úgy érzem, hogy sok-sok érzés hagyott nyomot és maradt meg bennem. Még egész hétfőn is a hétvégére gondoltam - megint nagyon jól és intenzívre sikerült :)
Tehát akkor: szombaton volt az agility-s búcsúparty a sulin. Reggel 8kor kezdtünk, kutya nélkül - ez azt jelentette, hogy kutyákkal addigra 45 perces tókör letudva, hogy egyáltalán nyugton maradjanak (nem maradtak, jegyzem meg, ennek Évi autója látta kárát, amit előző nap takarított. Gyanítom kezdette elölről - a kiskutyáim ugyanis a csomagtartóból valahogy eljutottak a vezetőülésig és onnan próbálták meg elhagyni az autót... Newton-nál elég a szóbeli, felaprítással történő fenyegetés, Asszírkát viszont inkább elpakoltuk boxba).
Kriszti kedvesen megszívatott bennünket, a haladó csoport pályabejárás után minket kapott meg kutyának... :D szóval rohantunk, ugrottunk, kúsztunk... A térdeim azóta is zöldek-lilák :D
Utána következett a kis háziverseny, haladó és kezdő kategóriában. Nyúl frenetikusan ügyes volt, én már nem annyira, egy olasznál elaludtam, Newton ezért elvágtázott az akadály mellett, javítanunk kellett. Amúgy csodálatosan, gyorsan és pontosan futott. Persze egyszerű is pályát kaptunk, de a mi szintünkön ez tökéletes volt - és a játék volt a lényeg.
 |
| A pályánk :)) |
A buli végére mi is szerveztünk egy kis meglepetést Krisztinek (először is neki is le kellett futnia a kezdő pályát kutyaként HÁHÁ), agility-s tortát és csokikat kapott tőlünk, amikre mindenki írt egy kis üzenetet neki.
Azt hiszem még nem fogtuk fel, hogy ez a korszak véget ért... hihetetlenül sajnálom, hogy nem kezdtünk előbb Krisztinél, bár amíg Nyúl el nem érte az 1 éves kort, nem akartam komolyabb fizikai terhelést rakni rá. Az alapokat persze elkezdhettük volna, ahogy Kisasszír is elkezdte, de ez meg már mindegy.
 |
| A verseny azért verseny, bármennyire házi is.. kidőltek :) |
Viszont nem szeretnénk itt abbahagyni... ennek megfelelően Kriszti segítségével délután 5-kor már agility-s "meghallgatáson" vettünk részt egy másik edzőnél Newton-nal.
Egyenlőre nem írom le, hogy hol, mert még kétséges, hogy maradhatunk-e. Hát, itt ez már más. Itt valóban edzés van, hogy is mondjam, hogy ne értse félre senki... nyilván Krisztinél is edzettünk, de ez egy baráti társaság volt, máshol is találkoztunk, laza volt a hangulat. Az új edzőnk is kedves és hihetetlenül profi, de most már komolyabban kell csinálnunk, ha csinálni akarjuk. Ez egyrészt nagyon tetszik, másrészt némi idegességgel tölt el. Nem tudok még felszabadult lenni ezen az új helyen (nyilván még csak kétszer voltunk, majd alakul). Plusz aggódok (mint mindig), hogy mi lesz, ha én már nem felszabadultan, örömből csinálom és ez rányomja a bélyegét a kutya lelkesedésére. Én az agility-t örömsportnak akarom megtartani. Plusz nem szeretnék többször járni, mint heti egy, mert nem akarom túltolni sem Nyúlnak. Egyszerűen féltem az a lelkesedést, boldogságot, koncentrációt és örömet, amit ez a sport most jelent nekünk. Meglátjuk...
Ennek megfelelően vasárnap délelőtt megnéztünk egy agilityversenyt :D Igazából Kriszti miatt mentünk, aki versenyzett, plusz még nem láttunk ilyet élőben (azt hiszem én sem láttam - de nem emlékszem. Csak bemutatókat néztem meg kiállításokon, rendezvényeken).
Fantasztikus volt. Én nem értek az agility-hez, még a szabályokkal is csak nagyon felületesen vagyok tisztába, de csodálatos volt nézni. A versenyek világa sosem vonzott, de kívülről nézni óriási élmény volt. Kriszti gyönyörű pályát futott Ico-val... olyan volt, mint egy varázslat. Elegáns mozdulatokkal tényleg csak rávarázsolta a kutyát az akadályokra, annyira látszott, hogy a kutya tudatosan dolgozik. Ez mindig lenyűgöz engem - amikor egy kutya már tudatos valamiben.
Megnéztük a miniket, midiket és néhány maxi kutyát is, láttuk Tibold Brigit és skótját is :)
Nyilván nem hagyhattuk ki az egyszem játékos/felszereléses/ajándéktárgyas sátrat sem!!! Rögtön vásároltam is Newton-nak pihepuha húzkodós játékot, tudtam hogy ez be fog jönni neki :D Este már ezt vittük suliba - és tényleg imádta :)
A versenyre kuttyokat nem vittünk, csak stresszeltek volna, Newton számára a világ legnagyobb szenvedése hosszú ideig egy helyben lenni úgy, hogy körülötte kutyák rohangálnak szabadon. Addig Anyánál csöveztek a kertben.
Este pedig a szokásos Sopron várt ránk :)
Itt megint egy nagyon érdekes feladatot kaptunk, amin van mit gondolkoznom... az oktatók arra voltak kíváncsiak, hogy felismerjük-e a stressz jeleit a kutyánkon. Beletettek minket egy fenyegető (és tényleg az volt, még én is totál ideges lettem!!) szituációba, amit nekünk kellett leállítani, amikor úgy gondoltuk, hogy sok a kutyának. Hát, nekem ez nem jött össze.
Észrevettem a stresszjeleket a kutyán, de nem gondoltam, hogy a fenyegető szituációnak szólnak. Mert Newton amúgy sem bírja az egy helyben várakozást, meg egy tüzelő szuka is volt a másik pályán, akit már felfedezett magának előtte... plusz hátat fordított a "veszélynek". Úgy gondoltam, hogy a jelek ezért a várakozásnak és a lánykutyának szólnak... illetve én amúgy is nagyon béna vagyok stresszhelyzetekben. Általában látom a "veszélyt", de lefagyok, mert - nem tudom másként megfogalmazni - egyszerűen "nem hiszem el", hogy ez történik. Szóval nagyon béna voltam. Az oldás is hosszabb volt mint azt elsőre tippeltem.. nagy nyomot hagyott bennem ez a feladat, komolyan. Még legalább egy napig folyamatosan foglalkoztatott. Még mindig nem tudom értelmezni a kutyám jelzéseit - és így helyes mondani: értelmezni nem tudom - mert látni látom őket. Vajon hány ilyen szituáció van a mindennapokban?? Elég nyugtalanító: lehetséges, hogy sok-sok helyzeten egyszerűen átsiklok, amikor segítség kellene a kutyának?
Őszintén szólva szégyelltem magamat a kutyám előtt. Én annyi mindent elvárok tőle...
Plusz nem tudom, hogyan lehetne fejlődni, mégpedig megfigyelőképességben. Képtelen vagyok észrevenni a mikrojeleket, illetve képtelen vagyok ezekre koncentrálni. Látok olyanokat, hogy szájnyalás, lihegés, merev tekintet, testsúlyáthelyezés, de nem látok olyat hogy izomfeszülés, pofaremegés, stb - tehát a finomhangolást.. Kiakasztó, de komolyan. Illetve ha látok is jeleket, akkor is bizonytalanul ítélem meg a helyzeteket. Valószínűleg segítene, ha kutya nélkül látnék sok másik kutyát kommunikálni. Illetve persze vannak előadások a témában, de mindig úgy érzem, hogy elméletben profi vagyok. Tehát nem képen, vagy leírva kell látnom, mert úgy pontosan ismerem őket, de élőben meglátni, felismerni, értelmezni, ott és azonnal és az összeset együtt... ÁÁÁ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése