Hajnali őrjárat és káosz a gyakorlásban

Mivel ilyen az idő (ismét esik):

Szinte már Pinterest-es ez a kép nem?? (azért a teafiltert elpakoltam a háttérből, a sütiért pedig köszönet Kati barátnőmnek!!

arra gondoltam, itt az ideje bejegyzést írni teljesen jelentéktelen és senki számára sem érdekes eseményekről.

Szóval úgy kezdem, hogy Newton lefogyott. Eléggé. Teljesen egészséges, az étvágya rendben, nem akar éhenhalni, minden OK vele, de lefogyott. Hiába adok neki többet, talán egy halvány változást lehet észlelni, de tényleg halványat. Több emberkével beszélve plusz saját kútfőből kitaláltam, hogy mivel az életében semmi nem változott, valószínűleg a pici okozza ezt a stresszt számára. (A biztonság kedvéért el fogom vinni vérvételre a jövő héten persze..) 

Többet kellene szeparálni őket, állapítottuk meg, hogy Newton tudjon pihenni meg egyedül lenni néha (ennyit a falkaállatról...). Így most pl velem alszik, a szobában, a kicsi pedig egyedül, az előszoba-konyha kombinációban. Időnként majd variálni fogok, lesz hogy Newtoné lesz a előszoba, Asszíré a konyha, stb. Milyen jó hogy több a helyiség, mint a kutya!

Tehát Newton velem aludt. Hajnalban furcsa zajokra lettem figyelmes, mintha Asszírka nyünnyögne/mormogna odakint. Régebben szokott ilyet, mostanában annyira nem. Hát, a nyünnyögés Newton hasa volt. Rohadt hangosan és kitartóan. OK, gondoltam, akkor tehát le kell vinnem, biztosan ki kell mennie.. hajnali 4, pizsamára nadrág, kabát, cipő.. Persze visszük a kicsit is, dupla hasznon. Ahogy leértem a földszintre, Asszírka úgy döntött, eddig és nem tovább... az ajtótól fél méterre maga alá eresztett egy fél Balatont.. OK. Newtont kiengedtem az udvarra, nehogy még ő is itt intézzen mindent... felmosás.

Csak egy kis kört tettünk, Newton-nak természetesen nem volt hasmenése, de legalább mindketten elintéztek mindent, nagyon rendesek voltak. Kaptak közben némi tápot, így Newton hasa is elcsendesedett.. Ekkor arra gondoltam, hogy biztosan nagyon éhes volt, én hülye meg még mindig nem adok neki eleget enni.. namármost ennek némileg ellentmond, hogy a tegnap esti sétán az extra szuper sajtos kutyapékséges kekszet (ezt is Katinak köszönhetjük, ő gondoskodik rólunk) egyáltalán nem volt hajlandó elfogyasztani. Csak a lazacosat. Amikor utóbbi elfogyott, onnét kezdve ő köszöni nem kért jutalmat. Ezen gondolatokkal övezett sétát követően végre hazaértünk, szuper, akkor vissza az ágyba. Természetesen 5.50-kor a szokásos kelés és séta ismét. Nem is tudom miért nem vagyok kipihent úgy általában :D

9-re Dórival beszéltünk meg sétát a Püspökerdőbe. Gondoltam végigcsináltatom a kutyákkal az erdei tornapályát, fáradjanak el szépen, mert nekem ma már nincs kedvem nagy túrákat tenni velük...

Hát, két kutyával és egy fogalmatlan kétkutyás gazdával ez pontosan megfelel egy katasztrófának. Newtonnal kezdtem. Nagyon feldobódott a klikker és a párizsi láttán. A kicsi úgyszintén. Folyamatosan a nyomunkban, keresztbeállt, felugrált, ő is szeretett volna falatkát. A klikkerről már van valamennyi fogalma, bár csak a kondícionálásig jutottunk. Lehet hogy csak Newton lelkesedése ragadt át rá, de egy biztos, ő is részt akart venni a játékban. Aztán amikor Asszírral akartam volna valamit, Newton csinálta ugyanezt.

Én sem tudtam, hogy most akkor adjak-e falatot minden klikkre mindegyiknek vagy ne vagy akkor most mit is csináljak???? Newton-nal sincs olyan szinten a kapcsolatom, hogy egy egyszerű helybenmaradással megoldjam a dolgot, Asszírka pedig hát esélytelen :)

Szóval, nem maradt más megoldás, aki épp nem volt feladatban, azt kikötöttem. Ekkor őrült pórázrángatás, nyüszítés, őrjöngés volt a válasz, mindig az aktuális jelölttől... utána ismét megpróbáltam, hogy mindkettő ott lehet, de akinek szólok, az kap feladatot és klikket és kaját. Hát, hogy is mondjam.. a végén már én sem tudtam, mit akarok, a kutyák sem...

Amikor Asszírka nézett boci szemekkel, hogy "de hát én is olyan jó vagyok" akkor érte szakadt meg a szívem, másik esetben meg a másikért. Ehhez még hozzájött, hogy egy-egy legyintést is kapott az orrára mindkettő, amikor már végleg elviselhetetlen volt a helyzet (lásd tülekedés a falatkáért), ami persze szintén csak hátralendíti a dolgokat, klikkerezés közben ugyanis egyáltalán nem lenne szabad ilyesmit csinálni.. Newtonon is látszott, hogy egyáltalán nem figyel, a "hopp"-ra folyamatosan kúszást produkált, stb... KÁOSZ!!!!

A végére én is úgy kiborultam, hogy hihetetlen. És ami a legszomorúbb: az ember tudja, hogy így nem lehet/nem kéne, de persze szeretné végre agyilag is lekötni őket, meg egyiket se akarja kihagyni, aztán a végén egy nagy idegeskedés lesz az egész, merthogy így nem lehet/nem kéne. Remélem, hogy ezeken mindenki más is túlesik!!! Aztán majd egy nyugodt pillanatomban valahogy kitalálom, hogy mi is a megoldás.