On board

Kisebb kihagyás után az idei első bejegyzés... szokatlan újra írni :)

Az elmúlt év vége és az idei év sem kedvezett túlságosan a blogírásnak, ez egyértelmű. Aki csinált már hasonlót, pontosan tudja, hogy iszonyatosan időigényes akárcsak egy szösszenet megörökítése - a rövid bejegyzések is órás munkát takarnak, akár a képek feltöltése, vagy a gondolatok szavakká formálása, összerendezése miatt.

A munkahely határozza most meg az életemet - nem gyengén - szóval elég sok mindent el kellett engednem. Ezek egy részét könnyebben, egy részét nehezebben tudtam/tudom megtenni. Fontos volt, hogy saját magamat helyezzem előtérbe, hogy túléljem mindezt. A blog is az elengedhető részbe tartozott. Sőt, a blog főszereplői, a kutyáim is.

Ami azt illeti, erőteljes ráfordítás-csökkentés következett be az év végétől - és még most is tart. Valójában szükségem volt erre. A körülmények kikényszerítették a változtatást.

Sokszor úgy érzem, nagyon ritka az életemben, hogy valaki engem húz, de úgy igazán, elszántan, miattam, értem. Hogy valaki engem motivál. Hogy valaki erősebb, mint én. Többet teljesít, mint én. Sokmindenről nekem kell intézkedni, gondoskodni, elkezdeni, lelkesíteni, motiválni, akár mások helyett is akarni, boldoggá tenni. Mindig erősnek lenni, mindent kibírni. Csinálom, csak kapjak vissza. És ezt saját magamra is értem. 

Sokszor volt lelkifurdalásom. De volt olyan, hogy kikelni sem igazán akartam az ágyból. Nem depresszió. Fáradtság, önmagam előtérbe helyezése. Az energiáimat máshová fókuszálom. Olvasok, tanulok, előadásokat hallgatok, edzek. Régen csináltam. Hiányzott. Néha csak önmagunkért kell élnünk, hogy bírjuk az életet. 

Szüneteltettük az agility-t, a fiziot, a terelésben az ellési időszak és a SuBa Egyesület év végi 2 hónapos "leállása" is eldöntötte, hogy most visszaveszünk.

Kiskutyák be kellett, hogy érjék kisebb kirándulásokkal, sétákkal, nagyon ritkán egy-egy apró otthoni foglalkozással. Figyeltem őket folyamatosan, mert nem akartam komoly kárt okozni nekik. Amit észrevettem, hogy ezerszer lelkesebben lettek, ha feladat volt - ezt könnyű megérteni - kiéheztek a munkára. Newton felvette azt a hülyeséget, hogy egyfolytában kaját keres mindenhol. Sőt, egyszer lelopta az asztalról a meggyes-kakós otthagyott piskótaszeletet. Ezért elkaptam és kiszedtem a szájából - nyilván főleg a kakaó miatt.

Azóta voltunk 1-2 agility edzésen (csak lightosan, alacsonyabb ugrómagasságon, nem teljes pályán - és így boldogabb vagyok) - itt is a kutyák húztak engem, akinek nem volt túl sok motivációja megerőlteni magát a sötét hidegben. De ők magukkal ragadtak. Mint az őrült rohantak a pályán, tökéletesen. Szegények mindent bevetettek - köszönöm nekik.

A tereléssel januártól ismét bekerültünk a körforgásba, voltunk Mátéékkal, voltunk a SuBa közgyűlésén, voltunk táborban és egyéni tréningeken is. Itt mindig boldog vagyok. Áprilisban a Continental vár ránk, illetve előtte, március 12-én egy kis verseny is. Nem igazán érdekelnek az eredmények. A tavalyi évet ezeknek szenteltük, most már nem fogok ezen izgulni. A Continental-ról pontosan tudom, hogy vérprofi, nap-mint-nap nyájjal dolgozó párosok ellen lépünk a pályára (láttam, hogy milyen ez, tavaly a cseheknél). Szóval az eredmény nem érdekel. Felmegyünk, képviseljük a nemlétező hosszúszőrű skótjuhász-szekciót, megmutatjuk a külföldieknek, hogy van itt egy Newton, aki nagyon jó. Aki szakértő szemmel nézi a kutyát, az látni fogja, hogy a világon egyedülálló. Ennyi a cél.

Asszírka miatt vérzik a szívem. Ő egy annyira megbecsülendő kis kutya és annyira keveset kap. Gondolkozom rajta, hogy az agility-t csak vele folytatom. Newton-t amúgy is kiveszem a versenyekből (mi a francnak, A2-be kb esélytelenek vagyunk, stabil szlalombemenetünk meg sose lesz, nincs is kedvem dolgozni rajta már igazán). Így Asszírka csakvelem jönne edzésekre, ez lenne a csakneki program. A felépítése is sokkal alkalmasabb erre a sportra, a versenyeket is élvezte kezdő osztályban.

Nem bántam, nem bánom ezt a szünetet. Lehet kiégésnek nevezni, de szerintem ez nem a megfelelő kifejezés. Más a prioritás. És ez igazából nem volt kérdés. Így kellett már lennie.

Akár úgy is gondolkodhatok, vajon mi van még, amit a kutyáim nem kaptak meg, vagy soha nem csináltak? Szerintem nincs ilyen... normálban rengeteget mozognak, sétálnak egyedül és bandában, akár 100-as falkában, szabadon. Járnak városban és erdőben, változatos helyszíneken. Sportolnak, fizioznak, ösztönlevezetnek. Tanulnak. Élvezik egy deszkán állva a vizet. Kanapén alszanak. Nem tudom.

A blog persze nem marad abba :) vannak témák a fejemben, amikről írni fogok. Akárcsak egy-egy rövid kérdésfelvetéssel, amit talán ki sem fejtek - csak gondolatindítónak. Az élményeket pedig továbbra is megörökítem majd - ha és amikor jólesik.