Aki olvassa a blogot, az tudja, hogy imádom a terelést. Imádom és ugyanakkor mindig félek is tőle egy kicsit :) Nem a birkáktól, nem a szituációktól, hanem az aznapi teljesítményünktől :)
Kezdő szinten vagyunk, még HWT előtt, de az, ahogy látom Newton elképesztő kitartását, teljes lényének lelkesedését a terelés iránt, engem is elvitt a "terelés-semmivel-össze-nem-hasonlítható-élmény" - irányba. Amikor ebben sikeresek vagyunk, vagy csak szépen megoldunk egy-egy feladatot, annál nem tudok boldogabb lenni, a kutyámmal együtt.
A teljesítményünk hullámzó. Ezen sokat gondolkoztam. Ahogy fentebb írtam is, mindig izgulok egy kicsit. Minden tréning előtt... hogy vajon mi vár ránk aznap. Milyen lesz a kutya? Teljesen ösztönőrült és agyeldobott? Süket fülek vagy legalábbis azért-is-lépek-még-egy-tucatot-megállításkor? Engedély nélküli indulás? Vagy folyamatos és értelmes szemkontaktus? Gyönyörű helybenmaradás? Normális, lassú indulás? Szép távolságtartás? Milyen leszek én? Türelmetlen? Elkeseredett? Vagy nyugodt, elégedett? Boldog? És ebben a többi tényező még nincs is benne. A nyáj, a terep, az időjárás, stb. stb.
Vannak egészen elkeserítő és gyönyörű tréningjeink is (olvastam, hogy ez másoknál is hasonlóan néz ki - néha mintha minden szétesne, azután meg neked esik le az állad, hogy miiiii, tökéletesen megcsinálta???). Nagyon sok minden nagyon szépen megy, van ami viszont nem akar változni :)
Igyekszem kitalálni, hogy mi befolyásolhatja Newton-t.
Tudom, fontos, hogy én nyugodt és higgadt, tisztafejű, vagyis koncentrált legyek. Néha tényleg összejön. Általában akkor, amikor már szépen sikerült valami, megboldogulok, elhagyom az izgulást, kialakul a "megbízom a kutyában", "imádom a kutyámat" és a "munka közbeni láthatatlan kapocs" kettőnk között.
Kicsit fordított tehát a helyzet, először kell egy megerősítés nekem, hogy "megy ez", ahhoz, hogy nyugodt legyek. Érdemes lenne talán elvárás helyett totális nyugalomban felmenni a pályára?! Egyenlőre nem megy..
Azonkívül Barbinak volt egy mondata legutóbb, ami szintén elraktározandó: nem történik semmi, ha nem sikerül egy dolog elsőre, vagy egy alkalommal. Nagyon fontos. Én nem azért izgulok, hogy "jajjnemsikerült" (jó, néha ezért is), hanem mindig félek, hogy nehogy rosszul rögzüljön valami a kutyában. Vagy inkább azért, hogy nem jutunk el elég gyakran terelni ahhoz, hogy gyakoroljuk (erre később még visszatérek). Vagy hogy a kutya ne legyen frusztrált munka közben - ha pedig az, akkor hogyan szedjem ki belőle.. vagy hogy képes leszek-e aznap a kutya irányítására..
A nyugodt, higgadt állapotot akkor lehet elérni, ha legalább már tudom, hogy egy adott helyzetben nekem mit kell tennem. Vagy legyen egy kép a fejemben, hogy szép végrehajtással hogyan néz ki az adott feladat. Itt azért jelentős információhiány lép fel :)
Az észrevettem, hogy jó, ha Newton előző nap fárasztva volt egy kicsit, szellemileg és fizikailag egyaránt (az agilityedzés kiváló előtréning (is) :)).
Mondják, hogy fontos, hogy mennyire tudok nyomást gyakorolni a kutyára, mennyire tudom elmagyarázni neki, hogy a birka az enyém. Hát, azt mondanám, hogy mostanában aztán minden borult körülöttünk, a rutin, a szabályok is eléggé szétestek, az én tudatosságom is lefelé ívelt. Nem mondhatjuk, hogy Newton a leginkább engedelmes fázisában leledzik.. khmm.. nem is mondok semmit. Kevesebb időt töltünk a kutyákkal. És Newton mégis most produkálta élete legszebb munkáját.
Nyilván van összefüggés, de nem gondolom, hogy egyenes arányosság van az aktuális "keménység" és a munka minősége között. Tény, hogy van a kutyában egyfajta igazi collie-makacsság, meg néha lezser "megtehetem"-hozzáállás velem szemben. De ez nem húzható rá mindenre. Mert van benne megfelelni vágyás is. Meg szerintem sok frusztráció. Például rögtön attól, ha nem ért valamit. Volt olyan alkalom, hogy egy kézjeles fektetésből ültetés is kivágta nála a biztosítékot, mert olyan napja volt - és az arcomba ordított hogy NEMÉRTEMNEMÉRTEMMONDDMÁRNORMÁLISAN!!. És akkor segítek (jutifalattal, vezényszóval, szóbeli megerősítéssel) - és akkor megcsinálja. Üvöltés nélkül. Szóval szerintem a terelést is meg kell alapozni.. sokrétű kapcsolattal. Meg száraz gyakorlással. Visszatérek rá.
Amikor olyanokat hallok, hogy a "mai elkényeztetett kutyák", "nincs-tekintélye-gazdák", "bezzeg régen a juhászkutyák", meg "a juhászok tudták hogy kell, ott volt fegyelem", akkor azt gondolom, hogy igen, ez szép és biztosan igaz is. Én sajnos soha nem láttam élőben ma is hasonló körülmények között, folyamatosan dolgozó kutyát (pedig őszintén nagyon-nagyon szeretnék). Főleg skót juhászt. Tehát nem tudom. De az biztos, hogy nem hagyható figyelmen kívül, hogy ezek a kutyák:
- a nyáj mellett nőttek fel (nem havonta egyszer láttak birkát és pörögtek fel rájuk teljesen)
- az idősebb kutyáktól a fiatalok sok mindent megtanultak, mert a juhászok a generációkat mindig átfedésben tartották, pont ezért (nem az "én-se-igazán-tudom-mit-kell-csinálnom"-gazdájuktól "tanultak")
- mindennap dolgoztak, majdhogynem azonos terhelés és elvárások mellett (vs. mai városi kutya, még szuper gazda mellett is napi 2-3 óra foglalkozással, plusz sok-sok, "természetellenes" elvárással)
- a génjükben volt a munka (vs. mai skótjuhászok 95%-a mindennemű ösztön nélkül, illetve az ösztönök szándékos gyengítése a társadalomba való beilleszthetőség okán)
- és rohadtul szelektálták őket!!!! Ne felejtsük ezt el... ha csak Fekete István regényt olvasunk, bőven találunk olyan történetet, hogy a 6 hónapos (!) kutya ölte a csirkéket - amire a gazdája azonnal felköttette a gémeskútra... akkoriban nem volt entyepentye.. A nem túl barátságos életkörülmények és a gazdák is válogattak rendesen. És senki nem sajnálta megölni az adott feladatra nem alkalmas példányokat.. hiszen minek etessék, ha nem dolgozik? Erre nem volt, amikor sokszor az embernek sem volt.. (vessük ezt össze azzal, hogy ma mi az adott, egyetlen kutyánkkal és annak ösztön- és tehetségkészletével dolgozunk! Ebből az egyből próbáljuk kihozni a legjobbat, sok-sok-sok munkával! Nem "cseréljük le", ha mégsem alkalmas, hanem tovább dolgozunk az ügyön..)
Szóval lehet, hogy most mindeki felhördül, de én azt mondom, biztos, hogy sokkal kevésbé értek hozzá és sokkal-sokkal bénább vagyok, mint az egykori (mai) juhászok, bizonyos szempontból viszont sokkal-sokkal több energiát teszek a munkába.. az én adott kutyámba! Meg persze magamba is :D
Ami nagyon nehéz, hogy tényleg nincs információm arról, vajon hogyan terelt eredetileg a skótjuhász. Milyen eltérések voltak az egyes fajták stílusában, vajon más feladata volt-e egy skótjuhásznak, mint a border collie-nak.
Kerestem videókat, egyszer találtam egyet, amiben egy amerikai tréner magyarázta, hogy pl. a bearded collie inkább "felderítő egység"-ként működött, a dombok között ő keresgélte össze a jószágot, majd "ugrándozva" jelezte a juhásznak, hogy "itt vannak, itt vannak, ide küldd a border collie-t!" - és a border behozta őket. Skótról itt sem esett szó. Vajon mekkora nyájjal dolgozott általában? Hány kutya volt egy nyáj mellett?
Érdekes, hogy több fogalmam van a border, a magyar juhászkutyák, a pásztorkutyák, de még a kelpie munkájáról is, mint a skótéról. Talán mert ő vesztette el legkorábban ezt a funkcióját - és mindez már a feledés homályába vész.
Mindegy, amikor van időm, keresem az anyagokat, videókat. Skót juhászról utóbbi egyáltalán nincs, max ösztönpróbavideók vannak, vagy az első alkalomról egy felvétel (úgy látszik, tovább senki sem lép). Pedig nagyon érdekes lenne végigkövetni, hogyan építenek fel egy terelőmunkát és mi az elérendő etalon munka egy skótnál. Nézek ezért más fajtákat is (mondjuk bordert nem, bár abból van a legtöbb, de ez annyira más és egyedi stílus, hogy számomra használhatatlan.. egy skót sosem fog úgy terelni, mint egy border). Találtam fantasztikus aussie-s munkát, ebben a kutya nyugalma és természetessége nyűgöz le (Dogumentary TV - Australian Shepherds all about herding).
A gyakorlatban nyilván a trénereinkre támaszkodom. Mert ezt is csak élesben lehet megtanulni :) Az is most esett le nekem (elég lassan.. de legalább leesett), hogy bár nem vagyok egyenlőre valami frenetikus (bár a kezdethez képest már sokkal jobb!), az nem jelenti, hogy ez örökre így marad! Nem szabad megijedni! Gyakorolni kell. Lehet, hogy sohasem leszek valami csodálatos, de az biztos, hogy amibe az ember energiát tesz, az javulni fog. Lassan, de biztosan. Ennek így kell lennie. Ha más nem, akkor a kutya lesz egy idő után megbocsájtóan elnéző a gyökér gazdájával :D
Igazából velem az a baj, hogy ha valami nem megy, rögtön úgy érzem, én erre alkalmatlan vagyok. Pedig nem! A gyakorlás, tapasztalat hiánya miatt nem megy. Nem pedig a bénaságom miatt! Nem szabad türelmetlennek lennem, saját magammal szemben sem. Érdekes, hogy ezt legutóbb a körömnyomdázással (igen, jól olvastad.. no comment) kapcsolatban értettem meg. Vettem körömnyomdát, hogy újra kreatívkodhassak egy kicsit, tekintettel arra, hogy időhiányból fakadóan évek óta egyszínűre lakkoztam a körmeimet. Megvettem pár 1000 forintért a cuccokat hozzá, aztán meg nem sikerült. Egyszer, kb 10 évvel ezelőtt is próbálkoztam már vele, akkor se jött össze... szóval ezekután az első lendülettel akartam kidobni/elajándékozni az egész hóbeleváncot. Aztán, gondoltam, megnézek már néhány rohadt youtube videót (ma már mindenről lehet találni), hátha rájövök, mit cseszek el. Meg is néztem 3-4 videót és úgy döntöttem, adok még egy esélyt a dolognak. Csak gyakorlási céllal nekiálltam és 10 perc múlva gyönyörűen ment :D (Azóta vettem még két nyomdalemezt és további lakkokat, imádom és folyton dekorálok :D).
Azt veszem észre, hogy egyszerűen nincs türelmem önmagamhoz (sem). Ha valami nem megy azonnal, akkor hagyjuk is, mert időm, az nincsen. Kb soha, semmire. Utóbbin mondjuk nem nagyon tudok változtatni. De a gyakorlási szándékon igen.
És itt hozom be a képbe Évit, aki egy teljesen egyszerű észrevételével megint elültetett egy gondolatot a fejembe. Jelesül azt, hogy fókuszálni kellene arra a néhány dologra, amit tényleg szeretnék. Persze, ugyanez már sokszor megszületett a fejemben, de mindenki tudja, hogy MINDIG más a hatás, ha valaki más mondja. Akkor tényleg elgondolkozunk rajta :)
És a terelés nekem fontos, Newton miatt (vagy inkább már miattunk :)). A konklúzió: száraz gyakorlás. Véleményem szerint nem árt némi alap a tereléshez. Figyelem, fókusz tanítása, önkontroll. Ezen kívül a megállítás, iránybaküldés, kerülés, körözés ismerete. És azért vannak még lyukak itten. Nehéz úgy dolgozni a pályán, ha a plafonon levő ösztönök mellett még a tudás is hiányzik - tehát ha be is jutsz a kutya fejébe, fogalma sincs, mit kellene csinálnia, miről vartyogsz neki (több skótnál is láttam, hogy tereléskor összevissza ugatnak a gazdának, frusztrációból - és ennek nincs köze az "engedetlenséghez" - egyszerűen fogalma nincs, mit akarsz... mert lássuk be, néha neked sincs...). Az agility mellett szerintem csak ilyen gyakorlatokat fogok most beiktatni. Nem egészen tiszta még a feladatok felépítése, de Évitől is kérek segítséget, gondolkozzunk közösen, többre jutunk.
Úgy gondolom, hogy szépen haladunk összességében. Nyilván elképesztő mennyiségű feladat áll még előttünk, de nagyon boldog vagyok attól, amit már meg tudunk csinálni.
Nézem a többieket is, amikor tréningen vagyunk. Eddig két igazán lenyűgöző munkát láttam nem oktatói kutyáktól (mert az nyilván más kategória), mindkettőt beaucerontól. Szétválasztás, akár karámon belül, felhajtás utánfutóra, stb stb. Majd csak eljutunk mi is ide.. :D Kezdem azt gondolni, hogy a beauceron egy nagyon jó fajta. Persze olyanokat láttam, akiknek a gazdái is nagyon magas szinten vannak képzésben, de sohasem láttam, hogy egy beauceron ne akarna dolgozni, ne akarna a gazdájának dolgozni vagy köcsögözne a gazdájával. Talán őket még nem találta meg a divat és nem veszett ki belőlük a munkakutya. Szerencsések, mert olyan emberekhez kerülnek úgy tűnik, akik komolyan gondolják. Mondjuk ezt elősegíti, hogy borjú méretű és erejű, fekete munkakutyáról van szó. :D Bár így is eshetnének szegények a "telepőrző" vagy "őrzővédő" tévkategóriába. Lehet, hogy a tenyésztőik csinálnak valamit nagyon jól?! Itt még a fajtaklubok is hangsúlyt helyeznek a munkára, pl. az FRPK rengeteg terelős eseményt szervez.
Rajtuk kívül nyilván vannak még sokan, sok más fajtával, de hát nem találkozom mindenkivel. Nem járok versenyekre, nézőként, még nincs itt az ideje. Nem akarok elbizonytalanodni az összehasonítgatásokról (tudom-tudom nem szabaad), illetve ha van szabadidőm, azt inkább a kutyáimra fordítom.
A másik, amin el szoktam gondolkozni, hogy akik valóban eredményesek ebben a sportban, azok nem olyan (akár oktatói) kutyák-e, akik napi szinten birka mellett vannak, dolgoznak. Mert ez azért sokat segít, gyanítom. Tehát hogy én egy "városi" kutyával, havi egyszeri (néha több, néha kevesebb) gyakorlással milyen esélyekkel indulok, ha nem is versenyen (atyaég, hol vagyunk még attól, ha egyáltalán :)), de tudásban. A versenyekben van különbség a farm trial (farmmunka) és az FCI versenyei, az IHT TS (traditional style) illetve FCI IHT CS (collecting style) 1-3-as szintje között. A Farm Trialon minden terelőkutya fajta indulhat akár törzskönyv nélkül is, itt általában kezdő és profi osztályt indítanak.
Visszatérve az eredeti gondolatra, vajon várhatunk-e igazi haladást, havi néhányszor városi kutyás "bohóckodással" :)?? Vagy maradjunk az "ösztönlevezetés és ennyi"-kategóriában. Mostanában kezdtem el komolyabban gondolkozni, hogy nem tudnék-e valahol a közelben gyakorlási lehetőséget találni. Persze ez kétélű fegyver, mert beleégethetek a kutyába valami hülyeséget, ha nincs ott valaki, aki ért hozzá.
De nagyon jó lenne, mert a kutya oldaláról bőven tudunk feljebb lépni. Az a fantasztikus Newton-ban, hogy megvan benne az ösztön, az önálló munkára való képesség és az együttműködés, irányíthatóság is. Van tervem, jelentkezem, ha sikerült összehozni... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése