Ugyanakkor mostanában megint számtalanszor belefutottam a "kutyások egymást aprítják" témákba, ahol brutálisan elszaporodtak (vagy mindig ennyien voltak??) a "mindenki tartsa a kutyáját pórázon" kutyás (!) megmondóemberek. És itt jön a "mert múltkor is odarohant egy kutya hozzánk" meg "ha a másik barátságos is, az enyém nem" stb. érvcunami.
Nekem ezzel az egésszel az a bajom, hogy a póráz-nempóráz vitahörgésben a legkurvafontosabb dologgal senki nem foglalkozik - ez pedig nem más, mint a SZOCIALIZÁCIÓ.
Öregem, van egy rossz hírem: a társadalomban SOHA nem leszel egyedül a kutyáddal. Ha tetszik, ha nem, SOK MÁS kutyás fog körülvenni. És SOHA nem fog minden úgy történni, ahogy éppen TE szeretnéd. Értem én, hogy az ego világában élünk, de meg kéne érteni, hogy kissé túlnépesedtünk az utóbbi időben. És most nem térek ki arra, hogy manapság mennyi kutya van a társadalomban és ehhez képest mennyi embernek konkrétan semmi fogalma nincs a kutyáról, legyen az elsőgazdi, vagy aranykoszorús mestertenyésztő - mert nem ettől függ, hanem attól, hogy hajlandó-e időt/pénzt/energiát invesztálni a kutya megismerésébe/megtanulásába.
És én azt is értem, hogy a legegyszerűbb egy darab madzagra rakni azt a kutyát, aztán magányos flexiharcosként róni az utakat, majd lehülyézni mindenkit, aki 2 méternél közelebb mer jönni. Mondjuk nem tudom, ebben mi a jó, szerintem kvaszar minden szembejövő kutyára kisebb szívrohamot kapni, de legalábbis befeszülni, meg felkészülni a világvégére, de legalábbis átmenni az út túloldalára, a kutyáról meg ne is beszéljünk, aki ugyanezt éli át, hála a gazdájának, de legalább a saját tempójában sem sétálhat soha, futásról ne is beszéljünk, a szabad mozgás-szimatolás örömét pedig a mezők helyett az örök vadászmezőkön éli majd csak meg.
Pedig mindenkinek rendelkezésére áll a varázslatos szocializáció, vagyis annak lehetősége, hogy a kiskutyája megtanulhasson más kutyákkal együtt létezni, a véleményét pedig kultúráltan kifejezni (mert szabad neki.. mondom kultúráltan!), vagyis: megtanulni a fajtársaival kiegyensúlyozottan KOMMUNIKÁLNI. Póráz nélkül. Szabadon. Ez persze feladat - a gazdának. De más kutyák kellenek hozzá. Anélkül nem megy, a kutya ugyanis csak kutyákkal tudja elsajátítani a kutyakommunikációt. De nem mindegy, milyenekkel. Van itt néhány feladatunk:
1. Rohantul ajánlott jó élményekkel, jól kommunikáló kutyákkal körbevenni a sajátunkat, legalábbis az elején. Mit jelent ez? Találnunk kell ilyen társaságot, ahol kiegyensúlyozott, jól szocializált kutyák mellett tanulhat etikettet a miénk.
2. Kiskutyánk kommunikációját ki kell egyensúlyoznunk. Ha azt látjuk, hogy kicsit nagy az arca, szeret irányítgatni és játssza a nagymenőt, akkor nem árt rohadt gyorsan magabiztos, domináns (ez nem egyenlő az agresszívvel!!) kutyával randevúznia néhányszor, ahol kicsit felhívják a figyelmét arcmérete csökkentésére. Lehet ez egy nyugodt, felnőtt, nagyobb testű (kicsi is, de most csak az érzékeltetés kedvéért) kutyatárs, aki esetleg nem megy arrébb az útból, még ha kiskutyánk úgy is tervezte, hogy majd a másik kitér. Ha viszont félős állatkánk van, akkor egy vidám, nem arcbamászós, futkározós társra lehet szükség, aki után mászkálhat, később esetleg játékra is rá fogja őt venni. Könnyű a helyzetünk, ha van (és legyen!) jó kutyasulink, ott ez oktatói segítséggel igénybevehető lehetőség.
3. Sokféle, szó szerint sokféle kutyával kell találkoznunk, mert attól, hogy a francia bulldog hörögve vesz levegőt, nem dühös, hogy a shar-peinek ráncos a bőre, nem húzta fel az ínyét, hogy a ridgebacknek szőrcsík van a hátán, nem borzol, hogy a kistestű kutya pici, nem zsákmány, hogy a farokvágott kutya kissé korlátozott kommunikációban, azért még meg lehet érteni. És ezeket mi tudjuk, de kiskutyánknak meg kell tanulnia.. találkozásokon keresztül. És a fenotípusos jellegzetességeken túl bőven van viselkedésbeli különbség is: ahogy mondtam.. pici kutyának meg kell tanulni, hogy nagytestűektől sem kell rettegni (esetleg: nem kell megenni), a nagytestűnek meg kell tanulni, hogy pici kutyával másként játszunk, mert vigyázunk a kis csontjaira. Ezért kell a SOKFÉLE kutyával találkozás. Rengetegszer hallom azt is, hogy "otthon több kutyánk van, ott szocializálódik". Sajnos nem. Persze, sokkal jobb, mint a semmi. De senkinek nincs otthon többszáz kutyája. Az otthoni kutyák mellett a kutyánk megtanul kommunikálni.. az otthoni kutyáinkkal. Maradjunk ennyiben.
4. Jöhet a stressztűrés: minden kutyának lesznek haverjai és lesznek, akiket kevésbé kedvel. Valamint, főleg pl. városban, naponta sok-sok tökidegen kutyával fog találkozni. És valószínűleg ezek egy része nem feltétlenül lesz szimpatikus azonnal. De a kutyának is szüksége van a stressztűrés képességére! Tehát EL KELL VISELNIE a többieket unszimpátia esetén is és/vagy NORMÁLIS KERETEK KÖZÖTT kell közölnie személyes véleményét a másik kutyával, legyen az a "ne ugrálj az arcomba" vagy "nem akarok játszani" vagy akármi. Ők sincsenek egyedül ezen a bolygón és ahogy a bejegyzés elején is írtam: a kutyatársadalomban sem fog SOHA minden úgy történni, ahogy éppen a Te kutyád szeretné. Amit én nagyon komolyan gondolok: nem lehetne olyan kutya a társadalomban, sem szabadon, SEM PÓRÁZON, aki KOMOLY, ÉLETVESZÉLYES sérülést okoz másik kutyának. Mert a kutyának joga van megmondani a másiknak a véleményét, de mint írtam, normális keretek között. És akkor hozzuk ide a másik oldalt is: ha a 2 találkozó kutya valamiért mégsem tud dűlőre jutni (mint említettem, NORMÁLIS KERETEK KÖZÖTT), mert egyik mégis fél, vagy a másik mégis sok, akkor még mindig ott vannak a gazdák, akiknek tudniuk kell kiegyensúlyozni a helyzetet. Illetve nem kevésszer futottam bele, még igazán profi környezetben is, hogy erősen megy a díváskodás. Tehát az amúgy is "tökéletes" kutyát nem alacsonyítjuk le, hogy mindenféle jöttment kutya csak úgy odamehessen hozzá.. vagy megszagolja.. illetve minden megmozdulását megmagyarázzuk és elfogadjuk, mert neki természetesen joga van ahhoz, hogy meg se közelítsék, hiszen.. tökéletes (sport/oktatói/stb) kutya. Én úgy gondolom, hogy mi nyugodtan lehetünk dívák, ha erre van igényünk, de a kutyának azért sokkal jobb, ha tud kommunikálni, van ebben a témában stressztűrése, a megmagyarázás helyett, már csak azért is, mert minden kutyának, a Marika néni szobacirkálójától a profi mantrailingesig a társadalom tagjaként is funkcionálnia kell.
Szóval.. az én személyes véleményem még mindig az, hogy a legnagyobb biztonság NEM a póráz, NEM a kontroll, NEM a behívhatóság, hanem a SZOCIALIZÁCIÓ, tehát mégegyszer: a jó KOMMUNIKÁCIÓS képesség. Két kutyának - ideális esetben - minden emberi jelenlét és korrekció nélkül is képesnek kéne lennie egy találkozást lefuttatni. Könyörgöm. Nem tudom, miért nem bírjuk ezt felfogni. És igen, ez nem jön ingyen (az emberi környezetben). Rohadt sok munka. De pont azért kell mindez, hogy utána "menjen magától"... Nem mindenki kap ezzel egyenlő feladatot. Én pl. rohadtul nem szeretnék egy kan pitbullt szocializálni. De nem is lesz soha ilyen kutyám... meg dobermann se.. pedig az pl. nagyon tetszik. Szóval: tudatosan kellene választani. És persze óriási csoportot képeznek a menhelyi kutyák, már elcseszett kutyák, stb-stb. Aki ilyen kutyát vállal, az brutális feladatot vállal. Ilyenkor - ha a VALÓDI megoldást nézem - igen durva viselkedésterápia lehet szükséges, ami évekig tarthat. Persze az alapprobléma az, hogy miért kerülnek kutyák menhelyre? Miért lesznek kutyák elcseszettek? De ebbe most nem akarok belemenni, mert végtelen vitákat lehetne nyitni, de nem szeretnék - és a poszt lényege nem is ez lett volna.
Köszi az elolvasást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése