❤️

Ma 9 🎂 elkezdett ősz szőrszálakat növeszteni a füle hegyén is - mondtam neki, hogy azonnal fejezze be. Neki maradnia kell.. még nagyon sokáig.

Nagyon Boldog Szülinapot, drága Nyulam ❤️

Thank you, Asszírka.

Asszírka nemrég szuicid hajlamának újabb megnyilvánulását adta tudtomra. Az úgy volt, hogy Anyánál hagytam az állatkákat arra az időre, amíg elugrottam szoliba (jó, messzebb van), majd Asszírkának ez idő alatt sikerült belezuhannia (tetőstől) a vízóraaknába.

Ami külön csodássá tette a történetet, hogy visszaérve csak Newton üdvözölt, ugye, viszont a 20 perces zseblámpás keresgélés alatt Asszírka egyetlen segítő ugatást, vagy sírást nem produkált, hiába mondogattam neki a vezényszót, amit részben pont ilyen szituációk miatt tanítottam nekik. Az járt a fejemben, ha valahova beakadnak, én nem látom őket, de kiadom az ugatásra a jelet, akkormajd milyen csodaügyes megoldás lesz ez. Eh. Hát, nem jött be. Nyilván, Asszírka eléggé megijedt és stresszben volt, miután kb 50 percet álldogált az akna mélyén (szerencsére nem sérült, és víz sem volt az aknában), úgyhogy mondhattam amit akartam. Talán néhány nagyon halk nyüff hagyta el kicsi arcát, de ez helyazonosításra alkalmatlan volt.

A másik kedvencem a több aggyal rendelkező másik kutyám teljes érdektelensége volt, akinek kiadtam a "Hol az Asszír? Keresd!" kérést, erre nyílegyenesen a kapuhoz ment, majd amikor elhíve, hogy a másik valahogyan kijutott, kiengedtem, nekiállt mindent körbehugyozni. Köszi. Nagy segítség ez a magyar családoknak, mondhatni. Bezzeg a birkákat ugyanezen utasítással azonnal elrohanva megtalálja a legelőn akárhol.. no komment.

Ami furcsa volt, hogy ilyen helyzetben az ember első gondolata a "beesett valahova", aztán a "fennakadt egy bokron" (Anyánál rengeteg fenyőfa és bokor van, én meg kivételesen hagytam nyakörvet a kutyákon, pedig nem szoktam). Plusz, a kerti kút akna fedve van, a vízóraakna meg nem jutott eszünkbe (és az is fedve van). Aztán utána már jönnek a "kiszökött" (hol?? kb lehetetlen), meg az "ellopták.."-érzések. És persze hogy az első volt.

Nem tudom hányszor mentünk el az akna mellett (Newton is.. nulla jelzéssel..), mire a tök sötétben feltűnt, hogy nyitva van. Mert ugye jég van, meg fagy, szóval valószínűleg elcsúszott a fedél, ahogy Asszírka rálépett.. aztán a fedő is, meg Asszírka is beszakadtak. Hála égnek egyszerű volt kiemelni, meg igazából pánikot sem fedeztem fel rajta. De azért nem kívánom senkinek az érzést, hogy a kutyád egyszercsak sehol sincs.. hiába csak 20 percig.

Hogyan ne nyírd ki a kutyádat karácsonykor?

Csak saját példa lesz, nem kell aggódni, nem osztom az észt, mert rengeteg - tényleg hasznos - írás található a neten a témában. Viszont mesélek, mert rohadtul haragudtam magamra, plusz szétaggódtam a fejem, hogy nekem mégiscsak sikerülni fog.

Szóval: számtalanszor játszottunk már kiskutyákkal kartoncsomagolással és a benne levő térkitöltő bizbaszokkal búvárkodós kajakeresést, vagyis elrejtek kaját egy ilyen doboz mélyén és ki kell halászniuk. Műanyag lavórba öntött műanyag kislabdákkal ugyanez az élmény, de előbbi low budget verzió így karácsony táján adott, amennyi sz*rt rendel az ember lánya (a lavór+kislabdák meg a hideg garázsban vannak, ki kéne menni értük, brrr..). 

A lényeg, hogy számunkra ez a játék biztonságos, mert kiskutyáim soha nem esznek meg semmit, főleg nem műanyagot, ha kell kiköpködik. Igen ám, de ez alkalommal a kis kék, 3 centis térkitöltő szarok a jutifalatként elrejtett szárított húsdarab mellett úgy ráragadtak a kutyák szájpadlására, hogy Newton kb 2-őt, Asszírka nem biztos, de valószínűleg 1-et lenyelt. Teljesen kiakadtam. Annyira haragudtam magamra, mert előtte is felpörgettem őket másik feladattal, így arra fogtam, hogy nagy lelkesedésükben nem voltak annyira figyelmesek, mint máskor és hebehurgyán mégiscsak megették a műanyagot.. és nekem ezzel számolnom kellett volna.

A kiakadás mellett az egyetlen értelmes gondolatom az volt, hogy egy kis térkitöltőt bedobtam egy pohár vízbe, hogy megnézzem, mennyire dagad meg, vagy egyáltalán mi történik.. és legnagyobb meglepetésemre -  és megkönnyebbülésemre - pici mechanikai ráhatásra teljesen szétporladt. Konkrétan miszlikre esett. Gyorsan rá is kerestem a neten, hogy miből lehetnek ezek a térkitöltők, mert akkor már volt egy sejtésem, hogy ez kukoricakeményítő lesz. ÉS VALÓBAN. Hála az égnek a környezetvédelem jegyében egyre többen elkezdték ezeket a biopolimereket használni polisztirol helyett (de én pl. kakiszacskót is kukoricakeményítőből gyártottat veszek, innét is jött a sejtés). Már csak a kék szín volt a kérdés, de erre is azt írták, biztosan természetes színezék, ugyanígy, a környezetvédelmi és lebomlási szempontok miatt.

Ettől függetlenül nem nagyon aludtam az éjszaka - és reggel állatorvosnál indítottunk, bár a kiskutyákon az ég világon semmi nem látszott, gondoltam megkérdezem, mégis van-e bármi esélye egy bélelzáródásnak. Jenő megnyugtatott, hogy kizárt. Azóta is minden OK, lekopogom, de fontolóra veszem, hogy írok egy köszönőlevelet a könyvkiadónak, akitől a csomag érkezett, hogy tudtukon kívül megmentettek 2 skótjuhászt és gazdájukat egy laza karácsonyi állatorvosi ügyelettől. Örök hálám.

A polisztiroltól a mattabb felület, az édeskés keményítőillat és az extrudált "kuki" rágcsára emlékeztető állag különbözteti meg a kukoricakeményítőből készült térkitöltőt, valamint, amint írtam, mechanikai hatásra, illetve vízbe dobva darabjaira oldódik.

Rejtélyek.. kinek mi.

Én tudom, hogy van, akit a Goldbach-sejtés, vagy a fél pár zoknik foglalkoztatnak, én beérném azzal, ha kiderülne, mi a kvaanyját lehet csinálni, amikor drága kiskutyád olyan mértékben f*ssa le magát, nyilván a tél közepén, amire csak a skótjuhász képes, lehetőleg teljes fenékszőrzet+hátsólábak kombinációban.

Az én bevált és egyetlen fegyverem ebben az évszakban - bevallom - az olló. Nem vagyok hajlandó kutyát rakni a kádamba, a kinti slagos rendbehozatal ilyen hőmérsékleten kizárt, a törlőkendőhöz sok sikert.

Úgyhogy rendkívüli kíváncsisággal várom az univerzum vagy bárki skótjuhászos megoldását.. ha van egyáltalán. Ellenkező esetben Newton-sejtésként hagyom az utókorra a problémát. Egy olló társaságában.

Muszáj volt cuki képet feltennem, a lelki nyugalmam érdekében.

Sérüléses agyramenés

Ma este a sétát és vacsorát követően vettem észre, hogy Asszírka sántít a bal elsőre. Hát, az egyik kis talppárnája szétvált. Nem vérzik, meg semmi, de azért elhasadt. Hát mit is mondjak.. kurvára örülök.. nincs egy hete, hogy a jobb hátsó talppárnáját vágta fel az esti séta alatt, amit csak abból vettem észre, hogy vértappancsokat hagyott Anyánál a konyhakövön. Akkor nem is sántított, így feltételezem, ez jobban fáj szegénykémnek. És igazából nem nagyon tudok segíteni rajta. Nem tudom, állatorvos segítene-e, lehet hogy a héten elviszem, ha nem javul pár napon belül..

Olyan fura.. Asszírka mindig összeszed valamit és igazából sosem tudom, hogyan. Még nagyon régen kiverte a saját egyik alsó metszőfogát, itthon, a kertben. Levágta majdnem egy teljes lábujját, itthon, a kertben. És most sem tudom, hogy sikerült neki 1 héten belül 2 lábán 2 sérülést összeszedni. Jó, nem minden héten játssza ezt el, de azért katasztrófa.. mert olyan.. értelmetlen hülyeségek ezek. Annyira sajnálom szegénykét. És ami még rosszabb, amikor (hála égnek ritkán) Asszírkával álmodok, mindig valami rossz történik vele. Talán mindez azért van, mert mindig azt éreztem, sokkal többet érdemelne, mit amit kap tőlem.. nem tudom. Azt hiszem ideje belehúznom. Mert mindennek annyira tud örülni.

Az említett mai meglepetés :(

Képek csak úgy..

Gondoltam minden különösebb ok nélkül megszórom a blogot giccses téli képekkel, emlékbe. Múlt hétvégén varázslatos, mesebeli tájjá változott az otthonunk, 2 napra, innét válogattam néhány fotót:

Imád bokrokban dörgölőzni, ilyenkor meg aztán pláne

Asszírkának jól áll a téli táj..

... és a kanapén cukin alvás is.

Nyunyu a troll..

Szocializáció, stressztűrés, dívák, póráz

Miután egy mai, egyébként nagyon várt halloween-i kutyaséta programunk törlődött (a forgalmi helyzet miatt), plusz a holnapi PeKe kirándulást is lemondtam (az általános kondíciónk miatt), gondoltam levések néhány gondolatot, ami mostanában merült fel bennem, néhány facebook poszt elolvasását követően. Persze kérdés, hogy mégis miért foglalkozok én még facebook posztokkal, de a régi énemhez képest elhanyagolható, hogy mennyire élem bele magam kutyás közkérdésekbe. Egyszerűen már nem érdekelnek. Nekem megvan a 2 szuperjól összerakott - sajnos lassan idősödő - állatkám, és hála égnek viszonylag nyugodt életet tudok élni velük. Kivételes helyen, kivételes szabadsággal, szóval csak hálás lehetek. 

Ugyanakkor mostanában megint számtalanszor belefutottam a "kutyások egymást aprítják" témákba, ahol brutálisan elszaporodtak (vagy mindig ennyien voltak??) a "mindenki tartsa a kutyáját pórázon" kutyás (!) megmondóemberek. És itt jön a "mert múltkor is odarohant egy kutya hozzánk" meg "ha a másik barátságos is, az enyém nem" stb. érvcunami.

Nekem ezzel az egésszel az a bajom, hogy a póráz-nempóráz vitahörgésben a legkurvafontosabb dologgal senki nem foglalkozik - ez pedig nem más, mint a SZOCIALIZÁCIÓ.

Öregem, van egy rossz hírem: a társadalomban SOHA nem leszel egyedül a kutyáddal. Ha tetszik, ha nem, SOK MÁS kutyás fog körülvenni. És SOHA nem fog minden úgy történni, ahogy éppen TE szeretnéd. Értem én, hogy az ego világában élünk, de meg kéne érteni, hogy kissé túlnépesedtünk az utóbbi időben. És most nem térek ki arra, hogy manapság mennyi kutya van a társadalomban és ehhez képest mennyi embernek konkrétan semmi fogalma nincs a kutyáról, legyen az elsőgazdi, vagy aranykoszorús mestertenyésztő - mert nem ettől függ, hanem attól, hogy hajlandó-e időt/pénzt/energiát invesztálni a kutya megismerésébe/megtanulásába.

És én azt is értem, hogy a legegyszerűbb egy darab madzagra rakni azt a kutyát, aztán magányos flexiharcosként róni az utakat, majd lehülyézni mindenkit, aki 2 méternél közelebb mer jönni. Mondjuk nem tudom, ebben mi a jó, szerintem kvaszar minden szembejövő kutyára kisebb szívrohamot kapni, de legalábbis befeszülni, meg felkészülni a világvégére, de legalábbis átmenni az út túloldalára, a kutyáról meg ne is beszéljünk, aki ugyanezt éli át, hála a gazdájának, de legalább a saját tempójában sem sétálhat soha, futásról ne is beszéljünk, a szabad mozgás-szimatolás örömét pedig a mezők helyett az örök vadászmezőkön éli majd csak meg.